Emlékeiben él az ember |
Štvrtok, 03.mája 2012 - 14:37 hod. | |
Hamarosan itt a nyár, a szĂĽnidĹ‘, az ĂĽdĂĽlĂ©s, a kirándulás a kempingezĂ©s ideje. A cserkĂ©szek számára pedig a táborozásĂ©. Egy csörgedezĹ‘ kispatak partja melletti tisztáson tábortűz fĂ©nye villan fel, cserkĂ©szek ĂĽlnek körĂĽlötte. EngedjĂ©k meg, hogy meghĂvjam Ă–nöket közĂ©jĂĽk Ă©s elmesĂ©ljem egy öregcserkĂ©sz elsĹ‘ táborozási Ă©lmĂ©nyĂ©t.
Már kisiskolás koromban vágyĂłdtam arra, hogy cserkĂ©sz legyek, Ă©s nyáron cserkĂ©sztáborba menjek. MĂ©g inkább vágyĂłdtam, miután Ă©desanyám elengedett a bátyámmal GödöllĹ‘re, a nagy nemzetközi cserkĂ©sztáborba, a Jamboryt meglátogatni. ĂŤgy mikor elsĹ‘s gimnazista lettem, ÉrsekĂşjvárott, ahol a gimnáziumnak volt cserkĂ©szcsapata, mindjárt be is iratkoztam Ă©s a szĂĽnidĹ‘ben már el is mentem kĂ©t hĂ©tre táborozni. Nagyon szĂ©p helyen voltunk. Repište Ă©s Banská Ĺ tiavnica között egy kis patak mellet, amely körbe zárta a szikla alatti kis tisztást. Nagyon szĂ©pen teltek a napok, eljártunk kirándulni is Ă©s estĂ©nkĂ©nt tábortĂĽzet gyĂşjtottunk. Már az utolsĂł hĂ©t kezdĹ‘dött. A tábortűz után takarodĂłt fĂşjtak, lefekĂĽdtĂĽnk Ă©s hamar elaludtunk. Kis idĹ‘ telhetett el, amikor arra Ă©bredtĂĽnk, hogy riadĂłt trombitálnak. Gyorsan felöltözködtĂĽnk Ă©s a sátor elĹ‘tt sorakozva vártuk a táborparancsnokunk parancsát. Bejelentette, hogy ellensĂ©g támadta meg a táborunkat ezĂ©rt minden raj sorba felsorakozik a patak mentĂ©n Ă©s vĂ©di a tábort. Embereket láttunk a tĂşlsĂł parton ide-oda szaladgálni. Egy kis idĹ‘ mĂşltán csend lett Ă©s lefĂşjták a riadĂłt. Felzaklatottan fekĂĽdtĂĽnk le Ă©s álom nem jött a szemĂĽnkre. Egyszer csak azt halottuk, hogy furcsán kezd zĂşgni az erdĹ‘ Ă©s egyre hangosabban. Majd hatalmas villámlások csapdostak valahol a közelĂĽnkben, amit a szikla Ăşgy hangban, mint fĂ©nyben mindig utánozott. Nagy záporesĹ‘ következett. Mindnyájan a sátor egyik sarkába bĂşjtunk össze Ă©s elkezdtĂĽnk imádkozni. Több mint fĂ©lĂłrát tarthatott a szörnyű idĹ‘, nekĂĽnk vĂ©gtelennek tűnt. Meg is fogadtam, csak kerĂĽljek szerencsĂ©sen haza, soha többet nem megyek cserkĂ©sztáborba. Pár nap mĂşlva csomagoltunk Ă©s indultunk haza. Az Ăşjvári állomásra Ăşgy este hĂ©tre Ă©rkeztĂĽnk, az Ă©n vonatom egy Ăłra mĂşlva indult Párkányba. Ăšgy Ă©jfĂ©ltájban Ă©rkeztem meg. Az Ăşton minden állomás után állandĂłan figyeltem, hogy hányan maradnak mĂ©g a vonaton. VĂ©gre megĂ©rkeztĂĽnk. Rajtam kĂvĂĽl csak a kalauzok szálltak ki. Az állomáson mĂ©g egy kicsit vártam, hátha valaki mĂ©giscsak jön be a városba, de sajnos senki. ĂŤgy aztán fĂ©lve elindultam a vaksötĂ©tben a három Ă©s fĂ©l kilomĂ©teres keramiton be a városba. Mindig jobban kezdtem fĂ©lni. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy ahogyan Ă©n lĂ©pkedek, ugyan Ăşgy valaki, lĂ©pkedve jön utánam, ha megálltam a lĂ©pĂ©sek zaja is elmaradt. Már kivert a verejtĂ©k, amikor rájöttem, hogy ezt a zajt a csajkám okozza a hátizsákom tetejĂ©n. VĂ©gre elĂ©rtem az állomási Ăşt azt a rĂ©szĂ©t, ahol voltak már házak Ă©s ahonnan már ki volt világĂtva az Ăşt. Itt ĂşjbĂłl megfogadtam, hogy nekem elegem volt a táborozásbĂłl Ă©s soha többĂ© nem megyek. Az Ăşj iskolaĂ©v kezdete elĹ‘tt egy kicsit gondolkodtam, azután megint jelentkeztem Ă©s az Ăłta is mindig, ha lehetett voltam nyáron cserkĂ©sztáborban. Fatter Imre, öregcserkĂ©sz |