Toxikus anyagokkal teli a Duna
Streda, 15.februára 2012 - 08:56 hod.

Egy decemberben nyilvánosságra hozott kutatás szerint némely növényvédő szerek koncentrációja a megengedett határérték többszörösét is meghaladja a Dunában, valamint a Vágban. Ahhoz, hogy a flóra helyre álljon, zöldebbé kellene tenni a déli régió mezőgazdaságát.

A Központ a Hosszútávon Fenntartható Alternatíváért (CEPTA) szlovákiai polgári társulás különböző időpontokban és helyeken vett mintát a határfolyó Párkánytól Pozsonyig terjedő szakaszán. Mind az öt mérés eredménye szerint magas a vegyi szennyezettség. Mint azt Daniel Lešinský, a társulás tagja nyilatkozta: „Minden nyári minta a megengedett határértékeknél magasabb koncentrációt mutatott ki a növényvédő szerekből. Komáromban öt különböző vegyület is átlépte az egészségügyi határértéket, más régiókban pedig a betiltott Atrazin maradványait mutatták ki a vízben”. Ráadásul az Acetochlor nevezetű növényvédő szer a Duna és a Vág egyes pontjain a megengedett érték hatszorosát is meghaladja. A CEPTA magyar partnerrel és független laboratóriumokkal is együtt dolgozott, a kutatás a Szennyezett vizektől mentes mezőgazdaság elnevezésű határon átívelő projekt részét képezte. A laboratóriumok 31 mintát vizsgáltak meg, s a próbamérések is hasonló eredményeket mutattak. A CEPTA szerint egyébként fel lehetne lépni a vegyi anyagokkal szemben, melynek egyik lehetséges módja a földművelés zöldebbé tétele, tehát a növényvédő szerek korlátozása lenne.
Mindeközben az almásfĂĽzitĹ‘i zagytározĂłrĂłl is Ăşjabb negatĂ­v hĂ­rek láttak napvilágot. A Greenpeace decemberben arra figyelmeztetett, a tározĂłbĂłl veszĂ©lyes anyagok szivárognak a Dunába. Ennek bizonyĂ­tĂ©kául elmondták, hogy a rendkĂ­vĂĽl alacsony vĂ­zállás miatt sikerĂĽlt mintát venni a Duna medrĂ©bĹ‘l, az eredmĂ©nyek szerint arzĂ©nt, molibdĂ©nt Ă©s brĂłmot tartalmaz a meder. Mindezt az egĂ©szsĂ©gĂĽgyi határĂ©rtĂ©k fölötti mennyisĂ©gben. Simon Gergely, a KözĂ©p- Ă©s Kelet EurĂłpai Greenpeace regionális vegyianyag-szakĂ©rtĹ‘je szerint a fentiek egyĂ©rtelműen bizonyĂ­tják, hogy a zagytározĂł komoly környezeti veszĂ©lyforrásnak tekinthetĹ‘. „A tározĂł nem rendelkezik a veszĂ©lyes anyagok szivárgását megakadályozĂł szigetelĂ©ssel, s a Duna felĹ‘li oldalán nincs kiĂ©pĂ­tve a megfigyelĹ‘rendszer sem” – közölte. A szlovákiai környezetvĂ©delmi tárca karácsony elĹ‘tt vizsgálatokat vĂ©geztetett a Duna Izsa alatti Ă©s feletti rĂ©szein: a mĂ©rĂ©sek szerint az arzĂ©n koncentráciĂłja a határfolyĂł szlovákiai szakaszán a megszabott határĂ©rtĂ©kek alatt mozog. A mĂ©rĂ©seket 2012-ben is elvĂ©gzik a VĂ­zgazdálkodási Vállalat szakemberei.  

K.Sz.É.