Nemzetközi Duna Ismerettár Versenyen az Ady sulisok
tvrtok, 30.jna 2011 - 10:19 hod.

Negyedik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Duna Ismerettár Versenyt Budapesten.  Idén az Ady Endre Alapiskola 7.C osztályos tanulói, Gyarmati Viktória, Halló Dávid és Szebellai Dániel képviselhették Szlovákiát.

Gyetven Melinda tanító néni készített fel bennünket a versenyre, melynek témája a Duna életközössége, növény- és állatfelismerés, a Duna-medence folyói és országai volt. A megnyitó a Grifft Hotelben zajlott. A főszervező egy osztrák hölgy volt, vele csak angolul és németül tudtunk beszélni. Bemutatták a versenyen résztvevő többi diákot is, akik a Duna-medence további országaiból, így Bulgáriából, Bosznia és Hercegovinából, Csehországból, Magyarországról, Romániából és Szerbiából érkeztek. A megnyitó után az állatkertbe vittek el bennünket, a pedagógusoknak addig megbeszélés volt. Másnap az Állami Földtani Intézetben zajlott a verseny. Mindenki kapott egy fehér Duna Ismerettár pólót és egy névre szóló kártyát. Első feladatként le kellett rajzolnunk az országunknak milyen a kapcsolata a Dunához. Második feladatban fotókról kellett felismerni a Duna-menti városokat. A többi feladat teszt jellegű volt, kivéve az utolsót, mikor egy százdarabos Duna-medencés puzzlet kellet kirakni. A verseny alatt nagyon izgultunk, egészen az eredményhirdetésig. Mikor bejelentették, hogy első helyezést értünk el, nem hittünk a fülünknek. Rövid fényképezkedés után visszamentünk a szállásra. A vacsorát egy sétahajón fogyasztottuk el, mely ringatózva szelte a Duna vizét, közben csodálhattuk az esti Budapestet. Vasárnap reggel, egy újabb programként autóbusszal az esztergomi Duna Múzeumba vittek bennünket. A múzeum megtekintése után mi, párkányiak elbúcsúztunk versenytársainktól és a verseny szervezőitől. A Mária Valéria hídról még egyet kacsintottunk a Dunára, és nagy-nagy megelégedéssel tértünk haza.

Szebellai Dániel, 7.C