Jubilált a magyar iskola
Streda, 04.mja 2011 - 08:37 hod.
Fennállásának 60. évfordulóját ünnepelte március végén az Ady Endre Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola. A jeles alkalomból kulturális műsorral kedveskedtek pedagógusok, egykori és jelenlegi diákok, emellett testvérvárosi kapcsolatot kötött az intézmény, iskolatörténeti kiállítás nyílt, leleplezték a tanítók fáját, felszentelték az iskola zászlaját.

 

Az ünnepély a kultúrházban kezdődött. Az összegyűltek színes kulturális programot láttak a színpadon. Fellépett többek között a Varjos zenekar, a Kisbojtár, a Kuckó bábcsoport, a citerazenekar, a diákokból és tanárokból álló énekkar, az Ady Street. Fodor Zsuzsa, igazgató visszatekintésében elmondta, ez egy méltó alkalom arra, hogy fejet hajtsanak azok előtt, akik 1950-ben újrateremtették a magyar oktatást. „A háború előtt az egyház működtette az ilyen intézményeket, majd a történelmi események a megszüntetésükhöz vezettek. A hálózat újraépítésére 5 évvel a második világháború befejezését követően nyílt lehetőség” – fejtette ki az igazgató, aki ezt követően az alma mater történetében bekövetkezett összes fontosabb eseményről megemlékezett. Ilyen többek között az 1953-as iskolareform. Ekkor alakult meg Párkányban az a 11 osztályos tanintézet, mely a mai gimnázium épületében kapott helyet. 1961-ben újabb változás következett, ekkor összevonták a szlovák és a magyar tannyelvű iskolát. A ma is használatos ingatlant 1966-tól használják, azóta több fejlesztés, felújítás történt. A 80-as években majd 1230 diák látogatta, tanteremhiány lépett fel és több kihelyezett osztályt is működtettek. A helyzet orvoslása érdekében épült meg anno a C pavilon. Az utóbbi éveket a változások évtizedének nevezte az intézményvezető. A tanulók létszáma csökkenő tendenciát mutat, mely folyamatot a nyitott határok és a növekvő versenyhelyzet még inkább felerősíti. Fodor Zsuzsa beszédének végén összegezte céljaikat, melyek között szerepel az identitástudat megőrzésére, a nemzeti hagyományok tiszteletére nevelés, az egészséges életmódra, természetvédelemre, tisztességre, demokratikus és emberséges gondolkodásmódra okítás, ahogyan az is, hogy megtanítsák tanulni a diákokat, továbbá megfelelő módon rendszerezni a megszerzett információkat. Az ünnepély során együttműködési szerződést írt alá, testvérvárosi kapcsolatot létesített a párkányi és a kalotaszentkirályi Ady Endre nevét viselő magyar iskola. A kapcsolat szlovákiai védnöke Szigeti László, MKP-s politikus, a helyi önkormányzat képviselője. Ezt követően emléklapot és emlékkönyvet kaptak az alma mater jelenlegi és nyugalmazott pedagógusai, s a Párkányban működő kulturális-, oktatási- és civil szervezetek, a város polgármestere, egyes képviselők és felszólalni vágyók köszöntő beszédet mondtak. A rendezvény az intézmény épületében folytatódott: itt iskolatörténeti kiállítást nyitottak, felszentelték és bemutatták az iskola új zászlóját, leleplezték a tanítók fáját. A tanítók fája azt a célt szolgálja, hogy maradandó emléket állítsanak azon pedagógusoknak, akik 5 évnél hosszabb ideig tanítottak az tanintézetben.      

 

Kasza-Szép Éva, kép: Párkányi Televízió