A város különbözĹ‘ pontjára több bomba esett. A bombázás központja a FĹ‘ utca és a Tűzoltó utca leágazása, valamint a mostani Szent Imre tér eleje volt. A FĹ‘ utcán a Várady bácsi órásüzlete elĹ‘tt (most lángos sütĹ‘ van ott) a pokolgép felszakította a sárga keramitot, leszaggatta a villanyvezetéket. A Szent Imre tér elején, a Világos bácsi kovács műhelyénél éppen egy lovat patkoltak. A lovat darabokra szakította és a bírósági börtön elé repítette (most cipĹ‘ üzlet van a házban). Kicsit odébb volt a Zahovayék háza, elĹ‘tte egy fogat lovastól együtt eltűnt. Az anyagi károkon kívül emberáldozatok is voltak. A bombázás után megbénult Párkányban az élet. Elnéptelenedtek az utcák, aki csak tudott, elment a közeli rokonokhoz, vagy lehurcolkodott a pincébe, vagy ki a Hegyfarokra. Megszűnt a villanyvilágítás, a mozgás az utcákon. Az üzletek nem nyitottak ki. Kezembe került egy értékes, nagyjelentĹ‘ségű levél Zahovay Lacitól. NagyjelentĹ‘ségű, mert talán az egyetlen írásos bizonyítéka ennek a decemberi szomorú eseménynek. Értékes, mert egy asztalos mester szomorú családi tragédiájáról szól a második világháború utolsó napjaiban. A levelet az orosz fronton lévĹ‘ fiának, az ismert zeneszerzĹ‘nknek, Zahovay ErnĹ‘nek küldte. Engedjék meg, hogy idézzek a levélbĹ‘l.“Drága jó fiam, szomorú szívvel értesítelek, hogy 1944. december 22-én községünket ért kegyetlen légitámadáskor, amikor a mi házunk is romba dĹ‘lt, drága jó Ilonkánk és Erzsike néni életüket vesztették (ez a ház a mai Szent Imre téren volt). 1944. december 22-e péntek volt, verĹ‘fényes tiszta idĹ‘. Bár az ágyútűz már elég közelrĹ‘l hallatszott, háborús viszonylatban boldognak ígérkezĹ‘ karácsonyi ünnepekre készülĹ‘dtünk. Anyuka és Erzsi néni a konyhában voltak elfoglalva. Iluskáék haza készülĹ‘dtek Gyuszival a szüleikhez Bajcsra a karácsonyi ünnepekre, az uradalmi fogat már várta Ĺ‘ket a ház elĹ‘tt. Amikor üvölteni kezdtek a szirénák, Iluska Gyuszival és Vikivel a Duchonyék udvarán lévĹ‘ légfedezékbe futottak, mi pedig hárman a konyhában maradtunk. A következĹ‘ pillanatokban két nagy bomba esett a ház utcai falának tövébe, ami a ház elejét egész hosszában bedöntötte, a két szomszéd háznak pedig a mellettünk lévĹ‘ részét. Majd néhány másodperc múlva a harmadik bomba a műhely épületét terítette le teljes laposra. Mi, akik a konyhában voltunk, annak ellenére, hogy körülöttünk háromlépésnyire dĹ‘ltek a falak, csodálatosképpen épségben maradtunk. Ez volt az elsĹ‘ hullám, egy halálos áldozattal, a szerencsétlen kocsissal. A fogat pedig teljesen eltűnt. Amikor újból megjelentek a liberátorok, mindenki igyekezett nagyobb biztonságba helyezkedni. Én még akkor is vonakodtam a házból kimenni, de késĹ‘bb átléptem a szomszéd ház udvarán lévĹ‘ nyitott fedezékbe Gyuszival, aki az utolsó pillanatban feljött a pincébĹ‘l és visszamenni már nem volt ideje. Alig tíz lépésrĹ‘l láttuk, hogy a Duchonyék konyhájának a tetejére esett a bomba, ami az alatta lévĹ‘ pince oldalát belökte és a mennyezet egy része is beszakadt. Gyuszival azonnal odarohantunk, majd kívülrĹ‘l is kaptunk segítséget és hozzálátunk a mentéshez. A bennlévĹ‘k közül csak ketten maradtak teljesen épségben. Szegény Iluskánkat még átvitték a mentĹ‘k Esztergomba a kórházba, de nem tudták megmenteni, mert az agyába fúródott egy szilánk szegénynek. December 24-én temettük el a Drágámat”.Vége az idézetnek. Ekkor veszítette el Duchonyék lánya, az Alizka, akit sokan ismertünk, az egyik lábát. Én másnap este jöttem haza „eltávozásra“, mint katona, hogy együtt töltsem a Szentestét az édesanyámmal és a testvéremmel. A házunk nem kapott találatot. Kopogtattam, de nem jelentkezett senki. A nem teljesen becsukott ablakon beugortam a szobába és körülnéztem a lakásban. Nem tudtam elképzelni, mi lett velük, mert mindent otthagytak. A nagytükörre szappannal felírtam, hogy itthon voltam és mindenkit csókoltatok. Ezután elmentem a szomszédokhoz és az ismerĹ‘sökhöz, de ott is hiába kopogtattam, ott sem jelentkezett senki. Fájó szívvel elindultam vissza a csapatomhoz. A síri csendet a sötétségben csak egy-egy orosz repülĹ‘gép zavarta, amely itt-ott bombákat dobott le. Másnap délelĹ‘tt a németek felrobbantották a hidat. Azt gondolom, hogy e kis megemlékezés sokakban felidézi a háború kegyetlenségeit és vannak olyanok is, akik könnycseppel a szemükben újból átélik az akkori háborús, a mai fiataloknak ismeretlen szomorú napokat. 

Fatter Imre