Új baba - mama klub az óvodában
Utorok, 24.marca 2009 - 14:30 hod.
Új baba-mama klub nyílt 2009. január 27-ével a párkányi Szövetkezeti sori óvodában. A baba-mama klub Párkány város, valamint a Szülői Szövetség, különböző vállalkozások, és az óvoda támogatásával nyitotta meg a kapuit. A nyári hónapokban került sor az óvoda egyik kihasználatlan részének a rekonstrukciójára. A munkálatokban részt vettek az óvoda dolgozói, szülők és nagyszülők egyaránt. Az ötlet megvalósítása a szükséges átalakítások miatt elhúzódott, a baba-mama klub január végétől várja a látogatókat. Az óvoda igazgatója, Kozma Beáta lapunknak elmondta, hogy a klub iránt óriási az érdeklődés. Ebből is látszik, hogy a babás szülők, nagyszülők igényt tartanak az ilyen típusú szolgáltatásokra. A mintegy 10-12 gyermek befogadására alkalmas klubban egy óvónő vesz részt a foglalkozásokon. A szülők szakmai segítséget kérhetnek tőle és megbeszélhetik gyermekeik esetleges problémáit, fejlődési szintjeit. A klub rendelkezik játszó szobával, pihenővel, konyhai résszel, öltözővel és szociális helységgel is. A mamáknak lehetősége nyílik a szoptatásra és a pelenkázásra, valamint babazsúrok, maszkabálok megrendezésére, nyári hónapokban akár az udvaron is megtarthatják a találkozót. A további tervek között szerepel különböző fórumok, beszélgetések, előadások szervezése, ahová orvosokat, pedagógusokat, nevelési szaktanácsadókat és a szülők igénye szerinti szakembereket hívnának. A baba-mama klub minden kedden és csütörtökön 10 és 12 óra között működik. Tiszta, szép, higiénikus környezetben várják Párkány és környékéről az érdeklődő szülőket és babáikat 0-tól 3 éves korig. Ondrejka Rozália