Vannak, akik még emlékeznek, vagy talán át is élték az 1944. december 22-i párkányi szĹnyegbombázást. Egymás utáni három hullámban, nagy repülĹgépek alacsonyan repülve hajtották azt végre. ValószínĹąleg amerikaiak voltak.
A város különbözĹ pontjára több bomba esett. A bombázás központja a FĹ utca és a TĹązoltó utca leágazása, valamint a mostani Szent Imre tér eleje volt. A FĹ utcán a Várady bácsi órásüzlete elĹtt (most lángos sütĹ van ott) a pokolgép felszakította a sárga keramitot, leszaggatta a villanyvezetéket. A Szent Imre tér elején, a Világos bácsi kovács mĹąhelyénél éppen egy lovat patkoltak. A lovat darabokra szakította és a bírósági börtön elé repítette (most cipĹ üzlet van a házban). Kicsit odébb volt a Zahovayék háza, elĹtte egy fogat lovastól együtt eltĹąnt. Az anyagi károkon kívül emberáldozatok is voltak. A bombázás után megbénult Párkányban az élet. Elnéptelenedtek az utcák, aki csak tudott, elment a közeli rokonokhoz, vagy lehurcolkodott a pincébe, vagy ki a Hegyfarokra. MegszĹąnt a villanyvilágítás, a mozgás az utcákon. Az üzletek nem nyitottak ki. Kezembe került egy értékes, nagyjelentĹségĹą levél Zahovay Lacitól. NagyjelentĹségĹą, mert talán az egyetlen írásos bizonyítéka ennek a decemberi szomorú eseménynek. Értékes, mert egy asztalos mester szomorú családi tragédiájáról szól a második világháború utolsó napjaiban. A levelet az orosz fronton lévĹ fiának, az ismert zeneszerzĹnknek, Zahovay ErnĹnek küldte. Engedjék meg, hogy idézzek a levélbĹl.“Drága jó fiam, szomorú szívvel értesítelek, hogy 1944. december 22-én községünket ért kegyetlen légitámadáskor, amikor a mi házunk is romba dĹlt, drága jó Ilonkánk és Erzsike néni életüket vesztették (ez a ház a mai Szent Imre téren volt). 1944. december 22-e péntek volt, verĹfényes tiszta idĹ. Bár az ágyútĹąz már elég közelrĹl hallatszott, háborús viszonylatban boldognak ígérkezĹ karácsonyi ünnepekre készülĹdtünk. Anyuka és Erzsi néni a konyhában voltak elfoglalva. Iluskáék haza készülĹdtek Gyuszival a szüleikhez Bajcsra a karácsonyi ünnepekre, az uradalmi fogat már várta Ĺket a ház elĹtt. Amikor üvölteni kezdtek a szirénák, Iluska Gyuszival és Vikivel a Duchonyék udvarán lévĹ légfedezékbe futottak, mi pedig hárman a konyhában maradtunk. A következĹ pillanatokban két nagy bomba esett a ház utcai falának tövébe, ami a ház elejét egész hosszában bedöntötte, a két szomszéd háznak pedig a mellettünk lévĹ részét. Majd néhány másodperc múlva a harmadik bomba a mĹąhely épületét terítette le teljes laposra. Mi, akik a konyhában voltunk, annak ellenére, hogy körülöttünk háromlépésnyire dĹltek a falak, csodálatosképpen épségben maradtunk. Ez volt az elsĹ hullám, egy halálos áldozattal, a szerencsétlen kocsissal. A fogat pedig teljesen eltĹąnt. Amikor újból megjelentek a liberátorok, mindenki igyekezett nagyobb biztonságba helyezkedni. Én még akkor is vonakodtam a házból kimenni, de késĹbb átléptem a szomszéd ház udvarán lévĹ nyitott fedezékbe Gyuszival, aki az utolsó pillanatban feljött a pincébĹl és visszamenni már nem volt ideje. Alig tíz lépésrĹl láttuk, hogy a Duchonyék konyhájának a tetejére esett a bomba, ami az alatta lévĹ pince oldalát belökte és a mennyezet egy része is beszakadt. Gyuszival azonnal odarohantunk, majd kívülrĹl is kaptunk segítséget és hozzálátunk a mentéshez. A bennlévĹk közül csak ketten maradtak teljesen épségben. Szegény Iluskánkat még átvitték a mentĹk Esztergomba a kórházba, de nem tudták megmenteni, mert az agyába fúródott egy szilánk szegénynek. December 24-én temettük el a Drágámat”.Vége az idézetnek. Ekkor veszítette el Duchonyék lánya, az Alizka, akit sokan ismertünk, az egyik lábát. Én másnap este jöttem haza „eltávozásra“, mint katona, hogy együtt töltsem a Szentestét az édesanyámmal és a testvéremmel. A házunk nem kapott találatot. Kopogtattam, de nem jelentkezett senki. A nem teljesen becsukott ablakon beugortam a szobába és körülnéztem a lakásban. Nem tudtam elképzelni, mi lett velük, mert mindent otthagytak. A nagytükörre szappannal felírtam, hogy itthon voltam és mindenkit csókoltatok. Ezután elmentem a szomszédokhoz és az ismerĹsökhöz, de ott is hiába kopogtattam, ott sem jelentkezett senki. Fájó szívvel elindultam vissza a csapatomhoz. A síri csendet a sötétségben csak egy-egy orosz repülĹgép zavarta, amely itt-ott bombákat dobott le. Másnap délelĹtt a németek felrobbantották a hidat. Azt gondolom, hogy e kis megemlékezés sokakban felidézi a háború kegyetlenségeit és vannak olyanok is, akik könnycseppel a szemükben újból átélik az akkori háborús, a mai fiataloknak ismeretlen szomorú napokat. Fatter Imre |