�llítólag minket, embereket az állatoktól az különböztet meg, hogy tudunk logikusan gondolkozni és beszélni. Bevallom, néha kételkedem…

Az egyik nyári éjjel is azon töprengtem, hogy kerülhettek a vadállatok a lakótelep közepére. Egy éjszaka is nyitva tartó bárral szemben lakom. A melegben, a lakások nagy részében nyitott ablakoknál alszanak az emberek. Mi is. Azt, hogy a lokál személyzete néha elfelejti, hogy a bár nem egyenlő a diszkóval, valahogy lenyelem. Vagyis, inkább már feladtam a harcot a tulajdonossal. A pincér a felelős! – hangzik a válasz. Nem tudom, mit csinálna, ha az ő gyerekét, feleségét, szüleit minden éjjel a zene óbégatása ébresztené…
De kanyarodjunk vissza a vadállatokra. Hajnali négykor hangzavarra ébredek. Néhány férfi ordibálva fejtette ki a véleményét az élet nagy dolgairól. Beszéltek az időjárásról, egy másik, ott nem lévő kollégáról, politikáról, mindezt megközelítve a káros decibeleket. Így hát nem maradt más, becsuktam az ablakot. Meglehetett halni a melegtől. Kinyitottam az ablakot. Már csak hárman ültek a padon. A decibelek azonban nem csökkentek. Három arrogáns, szemtelen, neveletlen, tapintatlan, hangoskodó ült ott. Mindegy honnan jöttek, hova mennek, de élvezték, ahogy mások szenvednek. Ez csak egy eset a sok közül. Hányszor történt már meg, hogy inkább becsuktuk az ablakot, mert szólt a zene a bárból, az autóból, vagy a taxisok dudálása, az emberek kiabálása, veszekedése miatt. Budapesten néhány kerületében este tízkor bezárnak a szórakozóhelyek, hogy ne zavarják az ott lakók nyugalmát. Nálunk pedig, egy lakótelep kellős közepében non-stop bár működik…
De maradjunk még az állatoknál. A piac is „alattunk” van, s nemrégiben egy szép zöld kuka is oda költözött. Gondoltam, egy lépést tettünk a szép és tiszta Párkányért. De nem mindenki gondolta így. Vasárnap bekötött kukazacskó és egy műanyag üveg volt a szeméttároló mellet a földön. Miért? Jó kérdés. A kuka szinte üres volt, így ez nem lehetett az ok. Akkor kérdem újra, miért? Mert az illető lusta, trehány, hanyag, szemtelen és még sok minden volt, csak jó nevelt nem. Ez sajnos jellemző ránk, párkányiakra. Kuka mindenhol, szemét mellette, alatta, mögötte, csak nem benne. Az egyik hétvégén, a mi lakótelepünkön valaki ablakot cserélt. Az öreg darabok a szemétgyűjtő helyre kerültek. Valamilyen állat (mert szebb szót nem igen találok!) apróra törte az üveget. Léptek már bele üvegbe? Nem kellemes, higgyék el. És így tovább sorolhatnánk a példákat…
Nemrég azért tapsoltam magamban, mert az Istenhegyi utat idén először kaszálták le teljes széltében. Ma mégis virágzik a szélén a parlagfű és más füvek. Nesze nektek allergiások! Sokan úgy gondolják, hogy bezárták a papírgyárat és kihalt az élet arra felé. Szerény becslésem szerint még mindig körülbelül 600 ember dolgozik ott. Nem kevés ahhoz, hogy szép, rendezett járda vezessen oda. Ja, hogy ne akarjunk kimenni járdán a „papírgyártól” az állomásig! A gazban eltűnt… A lámpák a gyári úton nem világítanak. Igen, az állatok látnak a sötétben, szeretik a benőtt területeket, de mi emberek NEM.
Próbálom nem észrevenni a problémákat, a szemetet, modernül átsiklani felette. De nem megy. Megtelt az a bizonyos pohár. Kénytelen vagyok azt hinni, hogy nekünk csak a város közepe, a turista központ a fontos. Mi, párkányiak, valahogy a periférián lakunk, valóságban is, képletesen is. S zárszóként még annyit, ha valaki felismerte magát, az bizony nem a véletlen műve, s tessék legalább egy kicsit szégyenkezni…

eko