Ebben az évben is megrendezésre került a Burda kerékpáros turisztikai klub egyik legkiemelkedÅ‘bb túrája, melynek a neve is magában foglalja a célt. Több folyó is a környékünkön torkollik Európa egyik legnagyobb folyamába, a Dunába. KÃváncsivá tett bennünket, vajon honnan is erednek. Ami igazán kihÃvást jelentett, az az Ipoly volt, mert a Garam forrását már többször is meglátogattuk egyéb túráink alkalmával.
Ãgy hát egy kis földrajzi kutatást követÅ‘en megterveztük az útvonalat. Kutatásaink során rátaláltunk egy működÅ‘ Garam–túrára, melyet Jozef Sliacky, zólyomi újságÃró több éve szervez. Felvettük velük a kapcsolatot, s összehangoltuk túráinkat, Ãgy 2008-ban a Garam forrásánál találkoztunk és együtt folytattuk az utat. Az idei Ipoly-Garam túra már a 4. évfolyam volt. Némi változtatásra sor került: az elsÅ‘ évben öt nap állt a rendelkezésünkre, ezt lecsökkentettük négyre, a Losoncig tartó utat pedig némileg módosÃtottuk. Most elÅ‘ször a párkányi csapattal együtt tekert 4 zólyomi és 2 rozsnyói kollégánk. Mivel népes társaság gyűlt össze, szükség volt egy kÃsérÅ‘autóra, amit Slezák Miki biztosÃtott. Több napos túráról lévén szó, némi rakományt is szállÃtani kellet. Pár üdvözlÅ‘ szó és a bepakolás után június 16-án elindultunk: Párkány - Garamkövesd – Szalka volt az útirány. Itt következett az újÃtás, Szalka - Letkésnél átléptük a határt és egészen Ipolyságig a magyar oldalon bicikliztünk. Ennek fÅ‘leg az volt az oka, hogy egy kicsit szÃnesebbé tegyük az útvonalat a börzsönyi tájképpel, kihasználjuk a minimális autóforgalmat és a felújÃtott útburkolat nyújtotta komfortot. Ebéd után jól esett a nyújtózás, pihenés, mert a neheze még elÅ‘ttünk volt, 52 kilométer - 960 méter magasság Kalinovo - Poltár - Malinec - Látky. Az Ipoly-túra kerékpáros szakasza véget ért, a társaság egy része bevállalta a körülbelül 8 kilométer hosszú gyalogtúrát a forrásig, amelyet nem egyszerű megtalálni. Az elsÅ‘ alkalommal 15 kilométert gyalogoltunk, mÃg megleltük. A második nap igazán igénybe vette mindenki állóképességét. Az elÅ‘zÅ‘ napi 178 kilométer után a hegyi szakaszokkal dúsÃtott rész (Látky - Kokava n. Rimavou - Hnúšťa – Tisovec – Predná Hora – ÄŒervená Skala – Telgart) jó erÅ‘nlétet kÃvánt. Az ebédnél már látszott: nem ússzuk meg esÅ‘ nélkül. Sajnos, el kellet gondolkodnunk azon, hogyan tovább? A terv az 1946 méter magas Králova hoľa meghódÃtása volt. Kénytelenek voltunk félretenni az elszántságunkat és biztonsági okokból úgy dönteni, nem vágunk neki a hegy meghódÃtásának. A Králova hoľa megmászása jó idÅ‘ben is egy komoly teljesÃtménynek számÃt. A harmadik napon kezdetét vette a Garam-túra. Az elmúlt évek alatt túránk egy tökéletesen megszervezett, tradicionális túrává nÅ‘tte ki magát. Aki egyszer kipróbálja, felejthetetlen élményben részesül. Csodálatos látványt nyújt az Ipoly völgye, a malineci tároló, amely az ivóvizet biztosÃtja a környéknek. A vadregényes Ipoly forrás, a Muránska Planina, a Garam völgye. Ezúton is szeretném megköszönni minden résztvevÅ‘nek azt, hogy magatartásával, kitartásával egy olyan túrán vehettünk részt, amire mindenkor szÃvesen fogunk visszaemlékezni és biztosan még sok-sok kilométert teszünk meg együtt kétkerekű paripáinkon. Külön szeretnék köszönetet mondani Csizmadia Imrének, aki végigkÃsérte a csapatot a kÃsérÅ‘autóval és igazi bicajos szellemben, professzionális hozzáállással segÃtette a túra zökkenÅ‘mentes haladását. Példaértékű az a tény, hogy csapatunk különbözÅ‘ korosztályú, nemzetiségű és más-más erÅ‘nlétű egyénbÅ‘l tevÅ‘dött össze és ennek ellenére a cél érdekében mindenki egységesen tudott együttműködni. Szeretném megköszönni Párkány városának és a képviselÅ‘-testületnek az anyagi támogatást, amit a CTK Burda rendelkezésére bocsájtott. A célnak megfelelÅ‘en fogjuk felhasználni az összeget és bármerre is visz az utunk a jövÅ‘ben városunkat méltó módon fogjuk képviselni.
Palo Valent Történelmi túrát szervez, mi már többször részt vettünk rajta. Ez egy olyan túra, amely a Visegrádi négyek egy-egy városából indul és Zólyomba érkezik. A visegrádi szakaszon már több éven keresztül besegÃtünk. Az idén 10. alkalommal kerül megrendezésre az akció, s a jubileum kapcsán egy különlegességgel készülnek a szervezÅ‘k. Strasburgból is indÃtanak egy csapatot. Párkányt a CTK Burda képviseli. A cikk teljes terjedelemben a www.ctkburda.eu oldalon olvasható.
Kóréh Attila a CTK Burda elnöke
|